A program kezdetétől fenn van ez a jelmondatunk a gyülekezet kerítésén. 

Mintegy két éve éppen kiléptem az utcára, amikor arra jött egy fiatalasszony babahordozóval a vállán, melyből egy aranyos kis fejecske nézett ki, egy kb. 5 hónapos kis leányka.

A fiatalasszony megkérdezte:

– Itt egy vallási intézmény, esetleg egy gyülekezet van?

– Igen – feleltem – itt egy gyülekezet van, péntek este és szombaton tartunk imaórát, Isten tiszteletet.

– A férjem keres egy ilyen helyet, eljöhetne?

– Igen, természetesen eljöhet, de nagyon szívesen látjuk Önt is a kisbabával.

– Én még nem gondoltam jönni, de majd szólok a férjemnek – mondta a fiatalasszony, és elköszönt.

Ezután szombaton megjelent egy fiatalember: Levente, és attól kezdve rendszeresen járt szombatonként, sőt gyakran péntek este is. Később Anikó is követte, együtt jöttek a kicsi Bertussal.

Levente így fogalmazta meg jövetelének célját: szeretném jobban megismerni Istent. Ezért elkezdte tanulmányozni a Bibliát, sok-sok kérdése volt, melyekre megnyugtató válaszokat kapott. Felesége Anikó szintén bekapcsolódott, együtt haladtak a megismerés útján, és egyre bizonyosabbá vált számukra, hogy itt a helyük, ebben a nem túl nagy, családias hangulatú, szeretetteljes közösségben.

Amikor pénteken meghallgatta őket a gyülekezet bizottsága, Anikó szinte ugyanígy mondta el első találkozásunk történetét. Első látásra megragadta a figyelmét a GYEREAHOGYVAGY  tábla, és miután meggyőződött róla, hogy valóban így is gondoljuk, ahogy írva van, és nem kell semmiféle előzetes teljesítményt felmutatni, bizalommal és megnyugodva jöttek hétről hétre. Megnyugodtak Isten szeretetében, akit egyre jobban megismertek és megtapasztalták az Ő gondviselését, jóságát és úgy gondolták, hogy életük további részében vele együtt szeretnének járni.

Ezt a szándékukat pecsételték meg keresztségükkel, melyre a Práter utcai gyülekezetben került sor. Dr. Szabó János hirdette Isten Igéjét, és a bemerítés szolgálatát is ő végezte, majd délután Fenyvesi Péter Pál szólta Isten üzenetét.

Nagyon szép és felemelő alkalom volt, összesen hat fiatal kötött szövetséget az Úrral: ketten Pesterzsébetről, egy fő Csepelről és hárman a Práter utcai gyülekezetből.

Isten áldja meg további életüket és gazdagítsa a gyülekezeteket hasonlóan elkötelezett és az Úrhoz ragaszkodó fiatalokkal!

A hívás ma is szól minden erre járónak: GYEREAHOGYVAGY! Bízunk benne, hogy még többen is meghallják a hívást, és jönnek.

K. I.