Egészséges életmód Kecskeméten

A Kecskeméti Kulturális Központban január 22. és március 19. között Tóth Gábor élelmiszeripari mérnök testvér tartott három előadást. Volt 300 darab meghívónk és egy 100 férőhelyes termünk. Ismét Istenre hagyatkoztunk, hogy Ő indítja az érdeklődők szívét Lelke által, mert mi kevesen vagyunk ehhez és kevés a szórólapunk is. 

A sok bibliai előadás után most az egészséges életmódra és a táplálkozásra fektettük a hangsúlyt, és bíztunk, hogy megtelik majd a terem. Pár nappal a sorozat előtt kaptunk jó pár visszajelzést, ami további bizodalomra adott okot. Majd eljött a várva várt nap, és a kultúrház vezetőjével lecseréltettem a termet egy nagyobbra, ahol 180-an férnek el. Az egyik testvér meg is kérdezte, hogy mire alapozom ezt a hitet, elég lenne a „százas” terem is. Majd az esti előadásra jöttek és csak jöttek a vendégek, végül 150-en érkeztek meg! Hát nem csodálatos!

De ez nem csak egy előadás volt! Este 9 órakor ment el az utolsó vendég, közben egyre csak fogytak az előadó egészségügyi könyvei is, a 60 db teljes kiőrlésű „OKOS” kenyér és a különböző egészséges termékek. A következő két előadáson is megmaradt az érdeklődés, kitehettük a „megtelt” táblát – a kenyerekből már 100 db-ot kértünk Tóth Gábor testvértől, amelyeket az utolsó falatig megvettek a résztvevők. Tóth testvért az előadás után, még másfél óráig kérdésekkel ostromolták a vendégek, ő pedig fáradhatatlanul válaszolt mindenkinek, egyen-egyenként. Mi pedig 5-6-an a terem végében szolgáltuk ki az érdeklődőket a programon kapható könyvekkel, élelmiszerekkel, CD-kel.

Isten csodálatosan megáldotta ezt a rövid sorozatot is: 300 meghívó és 150 vendég! Nem nagyszerű? Az a jézusi csoda jutott eszembe, amikor a Mester az öt kenyeret és a két halat megsokszorosítja. Velünk is hasonló történt Kecskeméten ezeken az alkalmakon.

Hoffer Zoltán

[av_gallery ids=’1035,1037,1038′ style=’thumbnails’ preview_size=’portfolio’ crop_big_preview_thumbnail=’avia-gallery-big-crop-thumb’ thumb_size=’portfolio’ columns=’3′ imagelink=’lightbox’ lazyload=’avia_lazyload’]