Beszámoló a bajai ifiről

Múlt hétvégén (szept. 14–16.) került megrendezésre a „Mindenkor örüljetek?!” névre keresztelt bajai ifjúsági rendezvényünk. El kell mondanom, hogy nagyon készültünk, és izgatottak voltunk, hiszen még sosem szerveztünk nagyobb szabású ifjúsági programot ezelőtt.

Erdődi Pétert hívtuk meg előadónak, aki szívhez szóló prédikációval tartalmassá, lelkivé tette számunkra ezt a pár napot. Záró alkalmunkat lelkészünk, Kis István tartotta, összegző és előremutató üzenetével távoztunk.

Ezenkívül változatos, kreatív programokkal igyekeztünk szolgálni a vendégeinek. Volt éneklés, faprojekt, missziós célú kőprojekt, városnézés kisvonattal és sport.

A hangulat végig remek volt, sok pozitív visszajelzést is kaptunk. Az egész gyülekezet megmozdult, és mindenki kivette a részét a szolgálatokból. Összességében egy nagyon áldásos alkalmat tudhatunk magunk mögött.

A hétvége egy örömteli üzenetével kívánok minden olvasónak szép hetet!

„Ugyanaz a hatalom, amely a kánai menyegzőn a vizet musttá változtatta, képes arra, hogy minden gonoszt kiirtson a természetünkből, és az isteni természet részesévé tegyen minket” (Ellen White).

(Albert Eszter)

További képek: http://baja.adventista.hu/ifi/
https://www.facebook.com/pg/bajaiadventista/photos/?tab=album&album_id=2195317534127236

[av_gallery ids=’3773,3772,3771′ style=’thumbnails’ preview_size=’portfolio’ crop_big_preview_thumbnail=’avia-gallery-big-crop-thumb’ thumb_size=’portfolio’ columns=’5′ imagelink=’lightbox’ lazyload=’avia_lazyload’]