Azt tudod felhasználni, amit Istentől már megkaptál…

2016. június 11-én került megrendezésre a Tabi Egészségfejlesztési Iroda szervezésében az Egészség Expo Tab városában, ahol nágocsi csapatunk az érdi testvérekkel karöltve képviseltette magát az ADRA és a Hetednapi Adventista Egyház színeiben. 

Az ADRA sátrában az alapfokú újraélesztés műveletét sajátíthatták el a vállalkozó kedvű látogatók. A mellette lévő sátrunkban a nyolc alapelvre épülő, tesztekkel, kóstolókkal, könyvajánlóval, szórólapokkal és érdekes feladatokkal kombinált program várta a vendégeket. A harmadik, „8 Doktor Rendelő” nevű sátrunkban pedig beteg plüssállatokat gyógyíthattak a kisgyermekek a nyolc orvos segítségével, ahol színezők, feladványok és nyugalom várta a családokat.

Ez volt ez első expo jellegű rendezvény, melyen részt vettünk, így csapatépítés és tapasztalatszerzés terén sokat gazdagodtunk. Célunkat, hogy a „Nyolc Orvos” kincseit az emberek elé tárjuk, Isten tűzte ki számunkra, ezért hisszük, hogy az elvetett magok és a megnyílt kapcsolatok további termést hoznak.

A jövőre vonatkozó terveinkbe beépülnek a mostani tanulságok, tapasztalatok, melyek közül az első, hogy azt tudod átadni, amivel te magad is rendelkezel.

Ducza Ágnes

[av_gallery ids=’1976,1975,1974,1973′ style=’thumbnails’ preview_size=’portfolio’ crop_big_preview_thumbnail=’avia-gallery-big-crop-thumb’ thumb_size=’portfolio’ columns=’5′ imagelink=’lightbox’ lazyload=’avia_lazyload’]