„Áldott Reménység”

Jótékonysági Hangverseny Siófokon

Siófok városa már tizenhat éve ismeri a gyülekezet törekvését, hogy évente jótékonysági hangversenyt rendez olyan családok megsegítésére, akik súlyos anyagi és mentális helyzetbe kerültek. Egy ilyen előkészület és azoknak a rászorulóknak a kiválasztása, akiknek valós helyzetéről meggyőződik a gyülekezet, sok időbe és fáradságba kerül. 

Az idén december 4-én délután 16 órai kezdettel került sor erre az eseményre. A támogatójegyek megvásárlásával és a belépődíjakkal valósult meg a kiválasztott családok megsegítése. A város szép színháztermében, a Kálmán Imre Művelődési Házban került sor a gondosan összeállított műsorra. A siófoki, nágocsi közös kórust most a ráckevei és a székesfehérvári énekesek is kiegészítették. Németh Gábor karnagy vezetésével szólaltak meg a jól megválasztott, az adventi hangulathoz méltó kórusművek. Hallhattuk Pintér József Sándort oboán játszani, kísérte Juhos Melinda zongoraművész. Horváth Gábor marimbajátéka is nagy tapsot kapott a közönségtől. Az est igazi fénypontja Teleki Miklós, Európa-hírű orgonaművész játéka volt, aki ezúttal a zongorát szólaltatta meg. Teleki Miklós, az egykori Lehotka-tanítvány, önzetlen művész, ahol csak lehetséges, jelen van, hogy segítsen. Moldován Vilmos adventi versét Makkos Norbert mondta el. Egy-egy műsorszám közben Tóth Sándor testvérünk a régebben segélyezett családokat mutatta be, és számolt be jelenlegi helyzetükről.

A reménység – és az adventi reménység is ide sorolandó – az ember éltető eleme. Az igaz reménységnek azonban nem pusztán a jó emberekbe vetett hit az alapja, hanem az az igaz reménység, „amely nem szégyenít meg.” Ez a bibliai gondolat volt Egerváriné Kökényes Zsuzsa lelkész testvérünk áhítatának alapja, amelyet a nagyszámú közönség figyelemmel hallgatott.

A hangverseny végén Tóth Sándor és Bánhidi Tibor testvérek hívták fel a színpadra a három kiválasztott család tagjait, hogy családonként 562 ezer forintot átadjanak a számukra, az összes bevételnek, 1686 ezer forintnak az egyharmadát. Ez a magas összeg a siófoki vállalkozók és az egyes emberek adakozókészségét, valamint a támogatójegyeket megvásároló jelenlévők igyekezetét dicséri. Végezetül Kiss Szilveszter testvérünk, Nágocs polgármestere ismertette Wittzmann Mihály országgyűlési képviselőnek az egybegyűltekhez intézett kedves levelét. A képviselő úr volt az est fővédnöke, azonban egy másik, a Reménység Jótékonysági Hangversennyel időben ütköző program miatt nem tudott személyesen jelen lenni.

A műsor után rendezett állófogadást – és a számokat gyakorló zenészek és énekesek számára az ebédet – szintén a Siófok és környéki vállalkozóknak köszönhetjük. Az állófogadáson nagyon hosszan maradtak és beszélgettek a kedves vendégek.

Hisszük, hogy azon kívül, hogy öröm megsegíteni másokat, az elhangzott zene- és kórusszámok, és az igei szó nemcsak egy múló műsor, hanem a lelkeket megszólító hatalom voltak 2016. december 4-én Siófokon.

Kissné Benkő Tünde

[av_gallery ids=’2283,2282,2281,2280,2279,2278′ style=’thumbnails’ preview_size=’portfolio’ crop_big_preview_thumbnail=’avia-gallery-big-crop-thumb’ thumb_size=’portfolio’ columns=’5′ imagelink=’lightbox’ lazyload=’avia_lazyload’]