A kezdeményezésről

Barátkozó/Nyitott Gyülekezetek Mozgalma

Mennyire nyitott és barátkozó lelkületű a gyülekezeted? Ha egy idegen előszőr lép be az ajtón kivel találkozik, ki fog szólni hozzá, megérti-e a kánaáni nyelvet, honnan fogja tudni mikor kell felállni és leülni, milyennek találja a mosdót, megtalálja-e a mosdót, kap-e bulletint a napi programmal, megtalálja-e a gyülekezetet az interneten, mikori frissítést olvashat rajta…. Ilyen és hasonló gyakorlati kérdéseket szeretne tudatosítani a Barátkozó Gyülekezetek Mozgalma. Meggyőződésünk, hogy az emberek szükségletei iránt nyitott lelkület a Szentlélek munkájának eredménye, amit imába kell igényelni. Ezzel párhuzamosan hangsúlyozzuk a gyülekezeti közösség felelősségét is a nyitottság gyakorlati, fizikai és látható feltételeinek megteremtésében. A mozgalom keretében elismerjük azokat a gyülekezeteket, amelyek növekedni tudnak a nyitottságban. Megosztjuk a pozitív tapasztalatokat, hogy bátorítást nyújtson a többi gyülekezetnek. Minden évben kiemeljük és jutalmazzuk azt a gyülekezetet, amely a legtöbbet tett a barátkozó légkör kialakításáért.

Gyakorlati lépések

Az alábbi kérdőív kitöltésével egy gyülekezet (helyi bizottsága) átvilágíthatja a jelenlegi nyitottsági szintjét. A kérdőív kérdései lehetőséget teremtenek megbeszélni és tudatosítani a baráti légkör egyszerű elemeit, amelyek külső szemmel nézve meghatározóak lehetnek. A felmérésnek akkor van jelentősége, ha egy év múlva ismét kitölti a gyülekezet és összehasonlítja a korábbi állapottal. Ha egy gyülekezet úgy dönt, hogy a kiértékelést beküldi az DET központba, lehetőséget ad az egyházterületi bizottságnak, hogy elismerje a barátkozó gyülekezeti légkör kialakításáért végzett erőfeszítéseket. Beküldési határidő minden évben június 30-ig.

A barátkozó/nyitott gyülekezetek kritériumai:

Külső környezet

  • tiszta, ápolt-e a gyülekezeti terem/épület környezete
  • névtábla, logó minősége, állapota
  • hirdetőtábla minősége (naprakészség, állapot, stb.)
  • a hirdetőtáblán használható információk vannak-e?
  • könnyen megközelíthető-e? (parkoló, járda, akadálymentesítés)
  • télen a hó le van-e takarítva?

Belső tér

  • a WC tisztasága, megközelíthetősége (jelrendszer)
  • praktikus, modern berendezés
  • szeretetteljes fogadtatás már az érkezéskor
  • optimális hőmérséklet (21c fok) a teremben
  • van-e virág a teremben (milyen)
  • praktikus teremelrendezés
  • bútorok elrendezése
  • hangosítás, világítás, kivetítés minősége
  • kényelmes székek

Kommunikáció

  • programfüzet, bülletin
  • van-e és frissítik-e a weblapot? milyen gyakran?
  • facebookon elérhető-e a gyülekezte?
  • digitálisan hirdetik-e a programokat?
  • szóban, írásban hirdetik-e a programokat?
  • mikor és hány cikk jelent meg a gyülekezetről a helyi sajtóban?
  • közszereplés (milyen mértékben kapcsolódnak be a település életébe?)
  • szószéki nyelvezet, témaválasztás (elavult, vagy ma is érthető kifejezések)
  • zenei sokszínűség
  • a polgármestert meghívta-e már a gyülekezet?
  • milyen kapcsolata van a közéleti személyekkel? Más egyházak lelkészeivel?

Közösségépítés

  • változatos, színes, több korosztályt megszólító programok
  • közös étkezés (milyen gyakorisággal)
  • nem vallásos jellegű, kapcsolatteremtő programok vannak-e
  • kirándulások szervezése
  • arányaiban hány mosolygós emberrel lehet találkozni?
  • meghallgatják-e a vendégek kérdéseit?
  • a tagok között interakció milyen?

Tanítás, program

  • korosztályok szerinti programok vannak-e?
  • szolgálatok színvonala
  • igeszolgálat színvonala
  • kreativitás a liturgiában
  • interaktív istentiszteletek
  • hétköznap is vannak programok?
  • gyerekfoglalkozás minősége, biztonsága
  • pontosság

Vendégfogadás

  • működik-e teremdiakónia?
  • nyitva tartás hétköznap is
  • vannak-e “biztonsági” emberek (akik figyelnek a renitensek tagokra)
  • hányan szólítják meg az idegent
  • hány külsős jár a gyülekezetbe (arányok)
  • életformája-e a gyülekezet tagjainak a barátkozás

Áhítat

  • van-e csendes szobája a gyülekezetnek (olyan hely, ahol kettesben lehetünk Istennel)