A kezdeményezésről

Barátkozó/Nyitott Gyülekezetek Mozgalma

Mennyire nyitott és barátkozó lelkületű a gyülekezeted? Ha egy idegen előszőr lép be az ajtón kivel találkozik, ki fog szólni hozzá, megérti-e a kánaáni nyelvet, honnan fogja tudni mikor kell felállni és leülni, milyennek találja a mosdót, megtalálja-e a mosdót, kap-e bulletint a napi programmal, megtalálja-e a gyülekezetet az interneten, mikori frissítést olvashat rajta…. Ilyen és hasonló gyakorlati kérdéseket szeretne tudatosítani a Barátkozó Gyülekezetek Mozgalma.

Meggyőződésünk, hogy az emberek szükségletei iránt nyitott lelkület a Szentlélek munkájának eredménye, amit imába kell igényelni. Ezzel párhuzamosan hangsúlyozzuk a gyülekezeti közösség felelősségét is a nyitottság gyakorlati, fizikai és látható feltételeinek megteremtésében.

A mozgalom keretében elismerjük azokat a gyülekezeteket, amelyek növekedni tudnak a nyitottságban. Megosztjuk a pozitív tapasztalatokat, hogy bátorítást nyújtson a többi gyülekezetnek. Minden évben kiemeljük és jutalmazzuk azt a gyülekezetet, amely a legtöbbet tett a barátkozó légkör kialakításáért.

Gyakorlati lépések

Az alábbi kérdőív kitöltésével egy gyülekezet (helyi bizottsága) átvilágíthatja a jelenlegi nyitottsági szintjét. A kérdőív kérdései lehetőséget teremtenek megbeszélni és tudatosítani a baráti légkör egyszerű elemeit, amelyek külső szemmel nézve meghatározóak lehetnek.

A felmérésnek akkor van jelentősége, ha egy év múlva ismét kitölti a gyülekezet és összehasonlítja a korábbi állapottal.

Ha egy gyülekezet úgy dönt, hogy a kiértékelést beküldi az DET központba, lehetőséget ad az egyházterületi bizottságnak, hogy elismerje a barátkozó gyülekezeti légkör kialakításáért végzett erőfeszítéseket. Beküldési határidő minden évben június 30-ig.

A barátkozó/nyitott gyülekezetek kritériumai:

Külső környezet

•    tiszta, ápolt-e a gyülekezeti terem/épület környezete
•    névtábla, logó minősége, állapota
•    hirdetőtábla minősége (naprakészség, állapot, stb.)
•    a hirdetőtáblán használható információk vannak-e?
•    könnyen megközelíthető-e? (parkoló, járda, akadálymentesítés)
•    télen a hó le van-e takarítva?

Belső tér

•    a WC tisztasága, megközelíthetősége (jelrendszer)
•    praktikus, modern berendezés
•    szeretetteljes fogadtatás már az érkezéskor
•    optimális hőmérséklet (21c fok) a teremben
•    van-e virág a teremben (milyen)
•    praktikus teremelrendezés
•    bútorok elrendezése
•    hangosítás, világítás, kivetítés minősége
•    kényelmes székek

Kommunikáció

•    programfüzet, bülletin
•    van-e és frissítik-e a weblapot? milyen gyakran?
•    facebookon elérhető-e a gyülekezte?
•    digitálisan hirdetik-e a programokat?
•    szóban, írásban hirdetik-e a programokat?
•    mikor és hány cikk jelent meg a gyülekezetről a helyi sajtóban?
•    közszereplés (milyen mértékben kapcsolódnak be a település életébe?)
•    szószéki nyelvezet, témaválasztás (elavult, vagy ma is érthető kifejezések)
•    zenei sokszínűség
•    a polgármestert meghívta-e már a gyülekezet?
•    milyen kapcsolata van a közéleti személyekkel? Más egyházak lelkészeivel?

Közösségépítés

•    változatos, színes, több korosztályt megszólító programok
•    közös étkezés (milyen gyakorisággal)
•    nem vallásos jellegű, kapcsolatteremtő programok vannak-e
•    kirándulások szervezése
•    arányaiban hány mosolygós emberrel lehet találkozni?
•    meghallgatják-e a vendégek kérdéseit?
•    a tagok között interakció milyen?

Tanítás, program

•    korosztályok szerinti programok vannak-e?
•    szolgálatok színvonala
•    igeszolgálat színvonala
•    kreativitás a liturgiában
•    interaktív istentiszteletek
•    hétköznap is vannak programok?
•    gyerekfoglalkozás minősége, biztonsága
•    pontosság

Vendégfogadás

•    működik-e teremdiakónia?
•    nyitva tartás hétköznap is
•    vannak-e “biztonsági” emberek (akik figyelnek a renitensek tagokra)
•    hányan szólítják meg az idegent
•    hány külsős jár a gyülekezetbe (arányok)
•    életformája-e a gyülekezet tagjainak a barátkozás

Áhítat

•    van-e csendes szobája a gyülekezetnek (olyan hely, ahol kettesben lehetünk Istennel)